Nyelvi veszélyeztetettség

Az Ethnologue számításai szerint a világ 7.106 nyelve közül csupán 2.387 nem számít veszélyeztetettnek.

MITŐL VESZÉLYEZTETETT EGY NYELV?

Egy nyelv veszélyeztetettségének mértékére többek között az alábbi három kritérium segítségével lehet következtetni:

1. A beszélők száma,
2. azoknak az átlagéletkora, akik a nyelvet anyanyelvükként vagy jól beszélik,
3. a nyelvet jól beszélő legfiatalabb generáció aránya.

Egyszerűbben fogalmazva azt mondhatjuk, hogy egy nyelv veszélyeztetettnek számít, ha a közösségben a gyerekekhez nem a szülők nyelvén szólnak. Ezek a gyerekek talán értik majd a szüleik nyelvét, de folyékonyan már nem fogják beszélni – passzív kétnyelvűek lesznek. Az ő gyerekeik számára pedig már teljesen idegen lesz a szóban forgó nyelv, tehát nemcsak beszélni, hanem érteni sem fogják. Ez ahhoz vezethet, hogy a nagyszülők és az unokák különböző nyelveket használnak, és esetleg nem is tudnak egymással hatékonyan beszélni.

Az UNESCO szakértői csoportja szerint egy nyelv veszélyeztetett akkor „ha a beszélők már egyáltalán nem vagy egyre kevesebb nyelvhasználati színtéren használják a nyelvet, és nem adják tovább generációról generációra.” (http://www.unesco.org/culture/ich/doc/src/00120-EN.pdf). Így például a viszonylag kevés beszélővel (300.000 fő) rendelkező izlandi nyelv nagyon is élő, mivel egy közösség elsődleges nyelve, ahol a közösségben az összes gyermek számára az első (vagy egyetlen) nyelv. A yemba (Afrikában, Kamerun nyugati részén beszélik) nyelvnek is 300.000 beszélője van, mégis veszélyeztetettnek minősül, mivel a helyiek egyre inkább egy pidzsin nyelvváltozatot és az angolt használják. Hasonlóképpen az észt beszélői 953.000-en vannak, nyelvük életképes, de vele szemben a mordvin két változata (erza és moksa) a maga összesen 863.700 beszélőjével veszélyeztetettnek számít, mert a fiatalabb generáció döntően már az oroszt használja.

MELY NYELVEK SZÁMÍTANAK VESZÉLYEZTETETTNEK?

A veszélyeztetettség mértékét természetesen nem lehet pusztán néhány tényező alapján megítélni. Lewis (2006) például hét paraméterből álló szempontrendszert javasol:

Példaként tekintsük át a szibériai nganaszant. A magukat nganaszannak vallók nyelvismerete az 1990-es évek közepén az alábbiak szerinti oszlott meg életkor szerint (1. paraméter):

(Krivonogov 2001 alapján)

A táblázat jól érzékelteti, hogy jelentős a különbség a nganaszan nyelv ismeretét illetően a legidősebb és a legfiatalabb generációk között. Ezért a nganaszant súlyosan veszélyeztetett nyelvnek tarthatjuk e paraméter szerint. E helyzet kialakulásában jelentős szerepet játszik az, hogy az előző évtizedekben megnőtt a vegyesházasságok száma, így a nganaszant első nyelvként elsajátítók aránya jelentősen csökkent. Míg az 1971 és 1975 között született gyermekek 75%-ának nganaszan volt mind a két szülője, addig az 1986 és 1990 között született gyermekek esetében ez az arány már csak 30% (2. paraméter). A vegyesházasságok révén az otthoni nyelvhasználatból is kiszorul a nganaszan. Sőt a mindennapi életben (a 3. paraméter b-j pontja) is korlátozott vagy egyáltalán nem lehetséges a nyelv használata.

Nganaszan férfi sétál az Avam folyó partján
fotó: Szeverényi Sándor

Az oroszországi, szibériai obi-ugor és szamojéd nyelvek esetében a 4. paraméter kritériumai közül alig néhány teljesül. Csupán alsó tagozatos olvasókönyvek és néhány szótár jelenik meg, amelyeknek a helyesírása azonban nem sztenderdizált. A nganaszanok esetében ugyan létezik helyesírás és szótár, de hatásuk nem jelentős, mert nehezen hozzáférhetőek a közösség számára. A 4. paraméter d-i. pontjában említett anyagok pedig gyakorlatilag nem léteznek.

A nganaszan semmilyen státusszal nem rendelkezik (5. paraméter). Ugyanakkor attól, hogy egy nyelvnek hivatalos státusza van, még lehet veszélyeztetett. Például sokan nem tudják, hogy Finnországban a svéd is hivatalos nyelv, miközben a svéd lakosság aránya csupán 6%. Az utóbbi években azonban a beszélők száma csökken, a nyelv használata visszaszorulóban van, s ennek következtében Finnországban veszélyeztetetté válik.

Finn és svéd nyelvű feliratok tejesdobozon
http://www.iltasanomat.fi/kotimaa/art-1288561970295.html

A 6. paraméter esetében ugyan elképzelhető, hogy a kisebbségi beszélő pozitívan viszonyul anyanyelvéhez, ami viszont nem jelenti feltétlenül azt is, hogy annak használati értéket is tulajdonít. Például a helyi iskolákban heti néhány órában tanítják ugyan e nyelvet, a szülők mégis felesleges időtöltésnek tartják, mert az egyéni boldogulás szempontjából kevés hasznát látják.

A nyelv dokumentálása nem jelent ténylegesen támogatást a veszélyeztetett nyelv beszélői számára (lehetséges, hogy nem is tudnak róla), de segítséget jelenthet a nyelvészeknek és a nyelv újjáélesztését kezdeményezőknek. A nganaszan esetében ma már vannak jó nyelvtani leírások, szövegek. Kérdés, hogy a fenti adatok tükrében van-e értelme megpróbálkozni a megmentéssel, újjáélesztéssel (7. paraméter).

Nganaszan diákok Dugyinkában tanárnőjükkel
fotó: Várnai Zsuzsa

Annak alapján, hogy egy nyelv a fenti paraméterek közül hánynak tesz eleget, megállapíthatjuk, hogy veszélyeztetett-e. Az olyan nyelvek, mint az angol, a német vagy a francia, valamennyi fenti kritériumnak eleget tesznek; míg az olyan kisebb nyelvek, mint a fehérorosz (4 millió beszélő), a kurru (300.000 beszélő Indiában) és a rutul (kb. 29.000 beszélő Dagesztánban és Azerbajdzsánban) számos kritériumnak nem felelnek meg. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy egy nyelv használatának háttérbe szorulását nem mindenhol ítélik meg azonosan, legkevésbé maguk a veszélyeztetett nyelv beszélői. Például a szingapúriak örülnek, hogy egyre inkább az angol a domináns nyelv, és a mandarin kivételével a többi kínai nyelvváltozatot (pl. min, hakka, kantoni) egyre kevesebben használják: „Szingapúrban hivatalosan mindig is üdvözölték azt a tényt, hogy a lakosság – a többi kínai nyelv kárára – kétnyelvűvé vált” (Chin 2008:74). Más szóval: egy nyelv veszélyeztetettsége nemcsak statisztika, hanem attitűd kérdése is. Vegyünk egy példát az Egyesült Államokból! Annak felismerése, hogy az USA-ban az angoltól eltérő nyelveket (pl. spanyol) is használnak olyan csoportosulások kialakulásához vezetett, amelyek az angol nyelv kizárólagos használatát követelik azt állítva, hogy az angol veszélyeztetett, mivel önkormányzati szinten és az oktatásban más nyelvek is bizonyos elismertséget kaptak. A demográfiai adatok azonban nem ezt támasztják alá: azt mutatják, hogy az USA állampolgárainak nagy része angol anyanyelvű (az U.S. Census Bureau adatai szerint 2011-ben 79.2 százalék: http://www.census.gov/population/www/cen2010/briefs/phc-t20/index.html).

A finnországi inari számi, amelyet ma kb. 350-en beszélnek, ugyan veszélyeztetett nyelvnek számít, a közösség saját anyanyelvével és kultúrájával kapcsolatos attitűdjei mégis határozottan pozitívak, amelyek hatására több olyan intézkedés is született az elmúlt évtizedekben, amelyek a nyelv megtartását célozzák. Például 1997-ben az új-zélandi maori mintára bevezették a nyelvi fészek módszerét (kielâpiervâl, számiul nyelvi fürdő), amely mintegy 40 új beszélővel gazdagította a közösséget és újra felkeltette az érdeklődést az inari számi nyelv iránt. Az inari számi a ’komolyan veszélyeztetett nyelv’ kategóriából már majdnem átkerült a ’veszélyeztetett nyelv’ kategóriába (l. interaktív térkép)

A nyelvi veszélyeztetettség leggyakoribb következménye az, hogy a nyelvnek egyetlen beszélője sem marad, azaz a nyelv kihal. Az utolsó három generáció alatt több mint kétszáz nyelv tűnt el világszerte. Ha a veszélyeztetett nyelvek UNESCO-atlaszában rákeresünk például Ugandára, hat nyelvet találunk, amelyből mára három kihalt (a napore, a nyang’i és a singa).
(http://www.unesco.org/culture/languages-atlas/.

Egy nyelv kihaltnak nyilvánítása nem jelenti egyben azt is, hogy nem lehet olyan beszélő, aki még emlékszik néhány szóra. A következő videóból kiderül például, hogy az USA-ban kb. 10 főtől beszélt wichita nyelv esetében is vannak olyanok, akik emlékeznek a nyelv bizonyos elemeire, bár már nem beszélik (www.colorado.edu/linguistics/faculty/rood-old/Witchita/movies/Last_Witchita_W.mov). Itt meghallgatható két mondat wichita nyelven, az egyik utolsó beszélőjétől:
http://www.mpi.nl/DOBES/projects/wichita/data.

Az UNESCO a generációk közötti nyelvátadás szempontjából a nyelvek veszélyeztetettségének következő szintjeit különbözteti meg:

A VESZÉLYEZTETETTSÉG FOKA
A veszélyeztetett nyelvek UNESCO-atlasza (UNESCO’s Atlas of the World’s Languages in Danger) 2500 nyelvet tartalmaz; ezeket öt veszélyeztetettségi kategóriába sorolja:

• sérülékeny
• határozottan veszélyeztetett
• súlyosan veszélyeztetett
• kritikus mértékben veszélyeztetett
• kihalt

1. Sérülékeny: a gyermekek többsége beszéli a nyelvet, de jellemzően csak bizonyos nyelvhasználati színtereken (pl. otthon). Erre példa az Észak-Kaukázusban beszélt ingus nyelv. Itt meghallgatható egy ingus nyelvű dal:
   http://www.youtube.com/watch?v=f5h5aaU1V4A
2. Határozottan veszélyeztetett: a gyermekek otthon már nem tanulják meg anyanyelvként. Ilyen a szibériai manysi vagy a korábban említett nganaszan, amelyeket többnyire az idősebb vagy közép generáció használ. Itt több videofelvétel található, amelyeken idősebb nganaszan beszélők mesélnek:
   http://www.philol.msu.ru/~languedoc/eng/ngan/corpus.php.
   Itt pedig egy manysi dalt lehet meghallgatni:
   https://www.youtube.com/watch?v=QddPWzD_alk&index=9&list=PL012805A7544E4972
3. Súlyosan veszélyeztetett: a nagyszülők és idősebb generációk beszélik a nyelvet; a szülők generációja esetleg érti, de egymás között vagy a gyermekekkel nem használják. Példa rá a Brit-Columbiában, Kanadában beszélt kaska. Itt megtekinthető egy, a kaska nyelvet népszerűsítő honlap: http://kaska.arts.ubc.ca/
4. Kritikus mértékben veszélyeztetett: a beszélők a nagyszülők és az idősebbek generációjából kerülnek ki, csak részben és időnként használják a nyelvet. Például az achumawi Kaliforniában az USÁ-ban. Ide kattintva meghallgatható egy achumawi népmese: http://www.youtube.com/watch?v=Jvth6S-qVnM

Az UNESCO által veszélyeztetettnek minősített nyelvek teljes listája:
https://docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AonYZs4MzlZbdEFZOG13WXFLSU9rNkt6cWsxRWlaTUE&hl=en#gid=1

HOGYAN VÁLIK EGY NYELV VESZÉLYEZTETETTÉ?

A világ nemzetei saját gazdasági és nemzeti érdekeiket szem előtt tartva kommunikálnak egymással, és ennek során olyan nyelveket kénytelenek használni, mint pl. az angol, a spanyol, a francia vagy az orosz. Ez magyarázza meg, miért tulajdonítanak magas presztízst a „nemzetközi” nyelvek ismeretének. Ahogy Crystal (2000:70) kifejti:

„A tényezők teljes köre a számos esettanulmánynak köszönhetően már könnyen meghatározható; azonban ismereteink jelenlegi birtokában még nem tudunk általánosan érvényes következtetéseket levonni. A mostani helyzethez fogható még nem volt: a világon soha nem éltek ilyen sokan, a globalizációs folyamatok soha nem voltak ennyire dominánsak; a kommunikációs és szállítási technológiák soha nem voltak ennyire elterjedtek; soha nem volt példa ilyen méretű nyelvi érintkezésre; és még egy nyelvnek sem volt soha akkora nemzetközi befolyása, mint az angolnak.”

Ilyen tényezők például a következők.

• Vegyesházasság. David és Nambiar (2003) szerint azokban a házasságokban vagy élettársi kapcsolatokban, amelyekben az egyik szülő kisebbségi nyelvet beszél, a másik viszont csak a többségi nyelvet, kisebb az esélye annak, hogy a gyerekek elsajátítják a kisebbségi nyelvet is. Ilyen esetekben a gyerekek jellemzően csak a többségi nyelvet tanulják meg. A fulfulde (Nigériában beszélt nyelv) például azért is veszélyeztetett, mert Gombe államban sok házasságkötés történik a fulfulde és más nyelvűek között (Baldauf – Kaplan 2007: 197). Az előzőkben láthattuk, hogy a vegyesházasságok megnövekedett aránya a nganaszan esetében is a beszélők számának drasztikus csökkenéséhez vezetett.

• A piac kényszerítő ereje. Ridler – Pons-Ridler (1984) szerint a nyelvválasztás tükrözi a piaci viszonyokat. Az emberek azt a nyelvet választják, amely hosszú távon előnyökkel jár számukra. Amikor az emberek az anyanyelvük helyett egy másik, magasabb presztízsű nyelvet kezdenek használni, nyelvcseréről beszélünk. Schiffman (1998) szerint egy kisebbségi csoportban elkerülhetetlen a nyelvcsere, ha a beszélők úgy ítélik meg, a kisebbségi nyelv nem járul hozzá társadalmi és gazdasági mobilitásukhoz. Mint már említettük, az angol nyelv magasabb presztízse következtében a szingapúri szülők a különböző ázsiai nyelvek helyett otthon is az angolt használják, mivel az hosszú távon több előnnyel jár gyermekeik számára. (Coupland 2011).

• Migráció. A nyelvcsere egyik oka az önkéntes vagy kényszerű migráció (Grimes 2001). Ha egy nyelvközösség tagjai elvándorolnak, a közösség létszáma csökken, ami ellehetetlenítheti a nyelv fennmaradását.

• Asszimiláció. A családi vagy közösségi szintű nyelvcserét megkönnyítheti, ha a többségi és a kisebbségi nyelvközösség között életstílusban, szokásokban és kulturálisan nagyon csekély a különbség. Az például, hogy a walesiek a többi kelta nyelvhez viszonyítva sikeresebben megőrizték nyelvüket az Eisteddfod fesztiválnak (bárdköltészeti fesztivál) is köszönhető, ami hozzájárult identitásuk megtartásához az őket körülvevő angol kultúrában (http://www.eisteddfod.org.uk/english/). Ez természetesen csak egy a számos tényező közül, hiszen Írországban, Skóciában és Bretagne-ban is megvan a környezettől eltérő kulturális azonosságtudat, de ez mégsem akadályozta meg a kelta nyelvű beszélők nagyarányú nyelvcseréjét.

• Nemzeti oktatáspolitika. Az oktatás nyújtotta lehetőségek is felhasználhatók a nemzetállamok megerősítésére: ha a kisebbségi nyelvet beszélő diákok a nemzetállam nyelvén tanulnak az iskolában, az számos országban hozzájárulhat a nyelvcseréhez (Grimes 2001). Azokról az esetekről beszélünk, amikor a kormány oktatáspolitikájában nem szentel figyelmet a kisebbségi nemzetiségi nyelveknek. Például a Franciaországban élő és regionális nyelveket beszélő kisebbségek nyelvcseréjének egyik fő oka, hogy a francia oktatási rendszerben nem ismerték el, nem oktatták ezeket a regionális nyelveket.

• Modernizáció. A modernizációval együttjárhat a nyelvcsere. Amikor jelentős mértékű iparosodás jelenik meg olyan területeken, ahol kisebbségi nyelveket beszélnek, az új üzemekben és gyárakban jellemzően a többségi nyelvet használják a dolgozók képzésében, valamint lingua francaként (közvetítő nyelvként) (Grimes 2001). Oroszország északnyugat-szibériai területein a nagyarányú ipartelepítés következtében a múlt század hatvanas éveitől számos, különféle nyelvet beszélő nemzetiség jelent meg. Ennek következtében a közvetítő nyelv, az orosz használata kiszorítja az őshonos obi-ugor és szamojéd nyelveket. Ez jól illusztrálja azt is, hogy a fenti tényezők gyakran szorosan összefüggnek egymással.

Esküvő Uszty-Avamban 2008-ban
fotó: Szeverényi Sándor

NYELVVEL KAPCSOLATOS ATTITŰDÖK

Az attitűd szociolingvisztikai szempontból a nyelvváltozatokra vonatkozó külső és belső megítélést jelenti. Tehát egy nyelv veszélyeztetetté válásához hozzájárulhat a beszélői közösségnek a saját nyelvével kapcsolatos véleménye is. A szülők a globalizálódó világban arra ösztönözhetik gyermekeiket, hogy a saját kulturális örökségük részét képező nyelv helyett olyan nyelveket tanuljanak, amelyek szélesebb körű kommunikációt tesznek lehetővé. Vagyis jobbak a munkaerőpiaci kilátásai annak, aki a domináns vagy „népszerű nyelveket” beszéli, így nagyobb eséllyel lesz sikeres a mindennapi életben is.

A kisebbségi nyelvek túlélésének egyik fontos összetevője, hogy milyen a többségi nyelv beszélőinek kisebbségi nyelvvel kapcsolatos attitűdje. Egy adott területen általában a domináns nyelvközösség az, amelyik a közigazgatási, politikai és gazdasági hatalmat is gyakorolja. A hátrányos helyzetű nyelvközösség ilyenkor vagy lemond társadalmi ambícióiról, vagy asszimilálódik, vagy az ellenállást választja. Amíg a kevés beszélővel rendelkező vagy pszichés szempontból meggyengült nyelvközösségekre az asszimiláció a jellemző, addig a modern társadalmakban a tradicionális értékeket (saját történelem és kultúra) őrző, nagyobb létszámú és homogénebb nyelvközösségek a politikai ellenállást részesítik előnyben. A kisebbségi és többségi nyelvközösség közötti konfliktus különösen kiélezetté válhat akkor, ha a két közösség tagjai eltérő társadalmi-gazdasági csoportokhoz tartoznak (városi/vidéki, szegény/gazdag, „őshonos”/bevándorló). Kanadában például két hivatalos nyelv van, az angol és a francia. Kanada francia nyelvű területein az angol a kereskedelmi és üzleti kommunikáció szükséges eszközeként tűnt fel, a francia anyanyelvű lakosság 80 százaléka azonban csak a franciát beszélte, és így a politika és gazdaság területén esélye sem volt a társadalmi felemelkedésre. Ezért a kis létszámú francia nyelvű elit politikai eszközökkel lépett fel az angol nyelv dominanciája ellen, ami végül társadalmilag és gazdaságilag motivált nyelvi konfliktushoz vezetett, hogy Nelde (1997) kifejezésével éljünk. (Lásd a következő videót a hetvenes évekből, amikor a „Parti Québécois”, az egyik politikai párt Québec tartományban, Québec-ben államnyelvvé tette a franciát: http://www.youtube.com/watch?v=c2Cr693XaFU).

Egyes vélemények szerint esetleg a mai modern világban egyszerűen nincs hely túl sok nyelvnek. Harrison (2007: 5) szerint „a nyelvek nem a szó szoros értelmében halnak ki vagy pusztulnak ki, hiszen nem élőlények. Inkább kiszorítják őket a nagyobb nyelvek. A kis nyelvek beszélői ’elhagyják’ nyelvüket, és helyette egy dominánsabb, magasabb presztízsű vagy szélesebb körben ismert nyelvet kezdenek el használni.” Crystal (2000: 77) szerint ennek egyik oka az urbanizáció, mert a városokba költöző vidéki lakosság nagy valószínűséggel megtanulja a domináns nyelvet. Egy nyelv lecserélésében három fő tényező játszhat közre:

• a nyelvek státusza: a nyelvhez társított hatalom mértéke
• a nyelvek presztízse: mennyire fűződik a társadalmi elithez
• a nyelvek eloszlása és demográfiája: milyen széles körben és hányan beszélik

Vegyük például az íreket, akik saját nyelvüket szinte teljes mértékben lecserélték régi „ellenségük” nyelvére, az angolra. Az írről az angolra történő váltás a 19. században gyorsult fel, amikor az ír nyelvet a vidéki, elszigetelt és elszegényedett nyugat-írországi életmóddal hozták kapcsolatba, míg az angol a világ egyik leghatalmasabb birodalmának nyelve volt. A következő, 1927-ből származó idézet jól érzékelteti az ír nyelvvel kapcsolatos attitűdöt:

Ni raibh aon tora ar Ghaoluinn an uair sin; agus nuair a théighinn go dí aonach Chathair Saidhbhín, n’fhéadfainn mo bhó ná mo chapall a dhíol gan cúnamh fháil ó fhear a’ Bhéarla, agus ba bhristecruíoch an obair í sin, ná féadfá do ghnó a dhéanamh gan a bheith a braith ar a’ bhfear thall.

‘Az ír nyelvet nem használták, és ha elmentem a Cathair Saidhbhín-i vásárra, nem tudtam eladni a tehenemet vagy a lovamat anélkül, hogy segítséget kértem volna valakitől, aki beszélt angolul. Mélyen elszomorított, hogy mások segítsége nélkül nem tudtam elintézni a saját dolgaimat.’

(Ó Duilearga 1977: xxviii)

MIÉRT BAJ, HA EGY NYELV VESZÉLYEZTETETT? HOGYAN REAGÁLNAK A BESZÉLŐK NYELVÜK VESZÉLYEZTETETTSÉGÉRE?

Milyen érzés lehet egy olyan nyelvet beszélni, amelyet már csak nagyon kevesen használnak? A szibériai Vaszja Gabov számára, aki 54 évesen anyanyelve, a csulimi tatár (saját elnevezés szerint: ös) nyelv legfiatalabb beszélője, elszigeteltséget jelent, és azt, hogy ritkán van lehetősége az anyanyelvén megszólalni. Szinte láthatatlannak érzi magát, mert egy másik, domináns nyelv beszélői az ő anyanyelvének még csak a létjogosultságát sem ismerik el. Ilyen helyzetben a beszélők fokozatosan felejtenek el szavakat, kifejezéseket, akár nyelvtani szabályokat is. A csulimi tatár nyelvet jelenleg harmincnál is kevesebben használják, közülük is már csak egyetlen család az, amelyben otthon, a mindennapi kommunikáció eszközeként. A többi családban otthon is javarészt oroszul beszélnek. Világszerte több ezer kis nyelv kerül olyan helyzetbe, amelyben az embernek nehéz hallatnia a hangját, nehéz nem elfelejtenie az anyanyelvét, nehéz láthatóvá válnia a közösség számára.

Vaszja Gabov arról mesél, hogy fiatal korában ös nyelven írt naplót:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&list=PL77E9549A1F2DB148&v=N3AaMUaCmFw

A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy „a kisebbségi beszélőközösség olyan erős befolyás alá kerülhet, hogy anyanyelve elhagyása a domináns nyelv javára elkerülhetetlenné válik” (Edwards 2010: 6). Bár egy nyelv kihalása önmagában is, kulturális szempontból is veszteséget jelent, a külső szemlélőnek ezekben az esetekben nem feladata megítélni a kisebbségi nyelvet beszélők döntéseit.
Egy kisebbségi nyelv eltűnése kulturális értelemben természetesen meggyengíti a beszélőközösség csoportidentitását, viszont „egy már nem rendszeresen használt nyelvnek is lehet szerepe a csoportot összetartó kötelékek megőrzésében” (Edwards 2010: 6). Az érintett beszélőközösség tagjai nem mindig tartják olyan tragikusnak a nyelvcserét, mint a külső szemlélő. Vannak helyzetek, amikor „az anyanyelv megőrzésének ára a földrajzi és kulturális elszigetelődés (Edwards 2010: 11), és ez egyes esetekben túl nagy árnak bizonyulhat. Tehát a veszélyeztetett nyelvek beszélői sokszor kívánják, bárcsak ne kerültek volna ilyen helyzetbe. A következő videón a gaboni akele (vagy kele) nyelv beszélője elmondja, mennyire elszomorítja anyanyelvének fokozatos eltűnése:

http://www.sorosoro.org/en/videos-in-akele-language-gabon#statelanguage akele
http://youtu.be/1emhmDX8Aa0

MIT GONDOLNAK A TÖBBSÉGI NYELV BESZÉLŐI A KISEBBSÉGI NYELV VESZÉLYEZTETETTSÉGÉRŐL?

David Crystal 1999-ben megjelent újságcikke egy éppenséggel nem szokatlan olvasói véleményt idéz a veszélyeztetett nyelvekről és a nyelvek kihalásáról: „Tényleg akkora tragédia, ha kihal egy nyelv? Bizton állíthatnánk, hogy a nyelvek kihalása csupán egy velejárója annak, hogy a jobb életlehetőségek megteremtésének reményében egyre többen kapcsolódnak be a modern világ vérkeringésébe. Elegendő, ha a több ezerből csak pár száz vagy csak néhány nyelv marad meg” (The Guardian G2, 1999. október 25.). Vannak azonban kevésbé visszafogott vélemények is:

A walesi csúnya, torokhangokkal teli nyelv, és a gael sem sokkal jobb. A nyelvek nem azért halnak ki, mert egy befolyásosabb nemzet így akarja (kérdezzék csak meg az észteket), hanem azért, mert megfelelő eszközök és rugalmasság híján nem alkalmasak a modern lét árnyalt kifejezésére. Az angol fantasztikusan kifinomult nyelv… A skótok és a walesiek örülhetnek, hogy már régóta az angol nyelv befolyását élvezhették.
http://news.bbc.co.uk/2/hi/talking_point/664149.stm

Az ilyen megnyilvánulások azt sugallják, hogy az „életrevalóbb nyelv fennmarad”, tehát bizonyos nyelvek „életet”, más nyelvek pedig „halált” érdemelnek. Ez az elképzelés minden tudományosságot nélkülöz, hiszen ahogy Harrison (2007) is megjegyzi, a nyelvek nem fajok, amelyek kihalnak vagy kipusztulnak. Az ilyen analógiák amúgy sem visznek előre. A nyelvek az emberi kommunikációt szolgáló rendszerek, amelyek szorosan kapcsolódnak érzelmekhez és az identitáshoz – az ilyen felfogás ezeket a tényezőket figyelmen kívül hagyja.

A múltban politikai okokból számos hatalom jól megtervezett nyelvüldözést hajtott végre. Az Egyesült Államokban a 19. században bentlakásos iskolákat alapítottak, hogy a bennszülött indián gyermekeket az európai-amerikai kultúrához asszimilálják. Ezeket az iskolákat egyes területeken többnyire misszionáriusok vezették. Sok gyermeknek traumatikus élményt okoztak ezek az „átnevelő” iskolák, főként azért, mert a gyermekek igen fiatalon kerültek be ezekbe az intézményekbe. Rendszerint tilos volt az anyanyelvükön beszélniük, saját vallásuk helyett a keresztény hitre oktatták őket, és számos más módon kényszerítették a gyerekeket identitásuk feladására és az európai-amerikai kultúrához való asszimilációra (Marr, Online).

A Szovjetunióban is hasonló rendszer működött. 1924-ben létrehozták az északon élő kisebbségek ügyeivel foglalkozó bizottságot. A huszonhat északi kisebbségi csoport számára iskolákat alapítottak, amelyekben a diákok az anyanyelvüket is tanulhatták. 1926-ban tizennyolc bentlakásos és öt napköziotthonos iskola működött Szibériában. A kisebbségi nyelvek leírására tizenhárom latinbetűs ábécét dolgoztak ki, 1937-ben azonban betiltották ezek használatát. A második világháború után pedig megkezdődött az oroszosítás. Az északi kisebbségeket erőszakkal vegyes etnikumú területekre telepítették át, hogy az orosz egység nevében asszimilálják őket. Az északi kisebbségek gyermekeinek kiskoruktól kezdve bentlakásos intézményekben kellett élniük, ahol tilos volt anyanyelvükön beszélniük (ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa 2010: 11). Ma már legfeljebb heti egy-két órában tanítják az őshonos kisebbségi nyelveket.