Kultúra és nyelv

A KULTÚRA MEGHATÁROZÁSA ÉS EREDETE

Kultúrának az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összességét nevezzük. A kultúra szó a latin cultura ’művelni, megművelni’ (vö. agricultura ’földművelés’) szóból származik. Kultúra azóta létezik, amióta az ember mint társadalmi lény megjelent a Földön. Társadalom és kultúra szétválaszthatatlanul összetartozik: a tény, hogy minden emberi közösségnek van kultúrája, azt bizonyítja, hogy a kultúra az emberi evolúció terméke, függetlenül attól, hogy írásbeliséggel rendelkező vagy nem rendelkező, nomád vagy letelepült életmódot folytató kultúra-e. Egy olyan folyamat eredménye, amelynek során az ember képessé vált mindennapi tapasztalatainak osztályozására, azok kódolására és szimbolikus eszközökkel való közvetítésére. Ezért a kultúra az emberi teremtő tevékenységnek és e tevékenység eredményeinek értéket képviselő foglalata.

A kultúra a maga szimbolikus rendszereivel együtt tanítható, tanulható, áthagyományozható egyik generációról a másikra, s átterjedhet egyik közösségről a másikra.

A közösségeket vagy társadalmakat legnyilvánvalóbban kultúrájuk különbözteti meg egymástól, ugyanakkor vannak olyan társadalmak, amelyeken belül több kultúra és több nyelv él együtt. Ha a magyar vagy a kínai, a manysi vagy a kecsua kultúráról beszélünk, akkor arra a közös nyelvre, azokra a közös hagyományokra utalunk, amelyeken a magyar, a kínai stb. társadalmak osztoznak, amelyeket az előző generációktól elsajátítottak, s amelyek megkülönböztetik őket minden más kultúrától. A kultúrák azonban szinte soha nem egységesek. Ahogyan nincsenek olyan társadalmak, amelyek teljesen tagolatlanok lennének, éljenek akár az ausztrál fennsíkon vagy Amazónia esőerdőiben, úgy a kultúrának is megvannak a társadalmi csoportokhoz köthető rétegződései. Azokban a társadalmakban például, amelyekben a migrációk következtében több etnikai közösség él együtt, a csoportok megtarthatják saját kulturális hagyományaikat, azaz szubkultúrát képviselnek a társadalmon belül. Az Amerikai Egyesült Államokban például többféle etnikai csoport, az afrikai amerikaiak, a mexikói amerikaiak, a vietnámi amerikaiak és még sorolhatnánk, élnek együtt, s képviselik saját kultúrájukat. E szubkultúrák tagjai osztoznak identitásukban, nyelvükben vagy nyelvi változataikban, amit őseiktől örököltek, de ugyanakkor tagjai és képviselői annak a kultúrának is, amely befogadja őket. Ha a többségi (domináns) és a szubkultúra határai elmosódnak vagy fokozatosan eltűnnek, a szubkultúra megszűnik, következésképp az azt képviselő csoport asszimilálódik a többségi kultúrához. Ez történik Amerikában a német, az ír vagy a magyar származásúakkal napjainkban, akiknek többsége mára már elsősorban amerikainak vallja magát.

A kultúrák különbözőségeit közösségek biológiai eltéréseivel összekapcsolni nem példátlan a történelemben, ami a rasszizmus különféle változataihoz vezetett.

A sokféleség ellenére a kultúrának vannak olyan alapvető elemei, amelyek általánosan érvényesek bármely társadalomban, azaz univerzálisak. A közösségek a társadalom tagjait kor és nem szerint különböztetik meg, és családi leszármazás, illetve családi viszonyok alapján (is) azonosítják; a gyermekeket rendszerint családi keretekben nevelik fel, a társadalmi munkamegosztás alapján elkülönítenek férfi és női tevékenységeket, s végül, de nem utolsó sorban, alapvetően a nyelv segítségével kommunikálnak egymással.

ANYAGI ÉS SZELLEMI KULTÚRA

Attól függően, hogy a közösség teremtő tevékenysége tárgyi vagy szellemi alkotásokban ölt-e testet, beszélhetünk anyagi és szellemi kultúráról, de ez a kétféleség nem választható el egymástól. Az anyagi kultúra elemei közé tartoznak a létfenntartáshoz és a mindennapi élethez szükséges ismeretek tárgyiasult elemei (az épített környezet, az épületek, a szerszámok vagy ékszerek és tisztálkodási eszközök, bútorok, a fegyverek stb.), azaz minden fizikai dolog, amely az adott kultúrának a terméke.
A két térkép Párizs és Windermere (Orange megye, Florida, USA) városszerkezetének különbségét mutatja.

http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Paris_Street_Network_Segment.jpg#mediaviewer/File:Paris_Street_Network_Segment.jpg
http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Windermere.jpg#mediaviewer/File:Windermere.jpg

A nem-anyagi, hanem szellemi kultúra ezzel szemben a gondolati produktumoknak az összessége, legyenek azok tudományos és művészi alkotások, morális értékek, a jogrend, a vallási képződmények, szabályok és normák, intézmények és szimbólum-rendszerek, s mindenek előtt az emberi nyelv.

Bármely közösség jellemezhető anyagi és szellemi kultúrájának termékeivel. Az ókori Egyiptom kultúrája, mely jelentős hatást gyakorolt később Európa, Afrika és a Közel-Kelet kultúrájára, máig fennmaradt egyedülálló építményekben, s régészetileg feltárt, gazdag tárgyi emlékekben örökítette meg a maga világát. Ugyanakkor az építmények falain, a tárgyakon, a papírusztekercseken fennmaradt feliratok, azaz az írott nyelv segítségével rögzített szövegek azok, amelyek minden tárgyi emléknél részletesebben és egyértelműbben adják vissza történelmüket, hagyományaikat, hitvilágukat, egész kultúrájukat.

Az egyiptomi szarkofág színes festményei nem csupán díszítmények, hanem a halottal kapcsolatos szövegek is
http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Enveloppe_momiforme_de_Ankh-Namart.jpg#mediaviewer/File:Enveloppe_momiforme_de_Ankh-Namart.jpg

Az azték kódexek közül azok, amelyek a Columbus előtti időkben készültek föltehetően a 16. század eleje körül (többségüket megsemmisítették), s amelyek a mexikói kultúrának a legfontosabb elsődleges forrásai, valójában képeskönyvek: festett képek, s nem írásjelek segítségével beszélnek e közösségről. A gyarmatosítás után írottak is tartalmaznak ugyan azték piktogrammokat, de ezek klasszikus nahuatl, spanyol és ritkábban latin nyelvű szövegekkel is kiegészülnek, így jóval differenciáltabb képet adva az őslakosság történelméről.

Codex Borbonicus, Mexikó spanyol meghódításának idejéből. A spanyol nyelvű kiegészítéseket később fűzték hozzá.
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/13/Codex_Borbonicus%2C_p11_trecena13.PNG

Nincs még egy eszköz, amelyik olyan differenciáltan és kimerítően lenne képes közvetíteni egy közösség kultúráját, mint a nyelv. A nyelv a kommunikáció eszköze, de azon túl még valami más is: a nyelvben mutatkozik meg, hogy az embernek múltja, történelme, kultúrája van, hogy honnan jött és hogy kicsoda is valójában. A kultúra elemei csak a közösség tagjainak egymással való érintkezésében, kommunikációjában maradhatnak fenn, azaz kultúra és kommunikáció egymástól elválaszthatatlanok. A nyelv a kultúra hordozója, így továbbadásának legfontosabb eszköze.

Vannak olyan civilizációk, melyekről csakis írott források alapján vannak ismereteink. Ugyanakkor vannak olyanok is, amelyek tárgyi emlékeit a meglévő szövegek alapján tárták föl. A trójai háború történetét például a homéroszi eposzok, az Iliász és az Odüsszeia beszélik el. A 19. század végén Heinrich Schliemann Hisarlik környéki ásatásai (Anatólia, ma Törökország) nyújtották a legelső bizonyítékokat arra, hogy az eposzoknak valószínűleg volt történelmi alapja, s hogy Homérosz Iliásza és Vergilius Aeneis-e valóságos eseményekről tudósítanak.

Bal oldalon Trója-Hisarlik régészeti térképe látható, a jobb oldalon az Odüsszeia kezdő sorai: „Férfiúról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott…” (Devecseri Gábor fordítása).

http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Plan_Troy-Hisarlik-hu.svg#mediaviewer/File:Plan_Troy-Hisarlik-hu.svg
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/7c/Beginning_Odyssey.svg?uselang=hu

A szépirodalom különféle műfajai gyakran és szívesen hoznak létre kitalált világokat, azonban kevés olyan akad közöttük, mint a Gyűrűk ura. A szövevényes történet sokat merít a kelta és a skandináv mitológiából, s Középfölde történelme, szimbólum-rendszere, szereplői és főleg nyelvezete kiterjedt kutatásokon alapul. A nyugori, az onodrim, az éorling, vagy a valerin nyelvet J. R. R. Tolkien, az óangol nyelv kiváló ismerője és kutatója alkotta meg, s kis képzelőerővel akár a műben megjelenő kultúrák valóságosnak is tűnhetnek – éppen e mesterségesen létrehozott nyelveknek köszönhetően. A fekete beszéd az orkok nyelve, melyben például a következő szavakat találjuk: ash ‘egy’, ghâsh ‘tűz’, gûl ‘lidérc’, hai ‘vezér/nép’, kapshû ‘öregember’, nazg ‘gyűrű’, uruk ‘ork’, olog ‘troll’.

Ahogyan a régi idők vagy a közelmúlt szövegei azok, amelyek a legrészletesebben tükrözik egy közösség kultúráját, úgy a ma létező különféle kultúrákról is mindenekelőtt a ma létrehozott szövegek fognak tanúskodni a jövő számára.

MAGASKULTÚRA ÉS TÖMEGKULTÚRA

A társadalom szerkezeti tagolódásához hasonlóan a kultúráknak is megvannak a maguk rétegei. Az ún. magaskultúra szimbólumai, normái, értékei vagy eszméi szembeállíthatók a tömegkultúra vagy populáris kultúra szimbólumaival, normáival stb. Fontos megjegyeznünk, hogy a „magas” és „tömeg” jelzők nem hordoznak értékítéletet: arra utalnak, hogy a jelenségek melyik társadalmi réteget vagy osztályt képviselik. A népszerű irodalom műfajai (mint például a bűnügyi történetek, a kalandregények, a westernek, a magyarnóták, a protest song-ok, a hip-hop vagy a rap szövegei) jól tükrözik azokat a nyelvi változatokat, amelyeket e műfajok szereplői, létrehozói vagy éppen fogyasztói használnak. Idővel a népszerű kultúra formái, műfajai és stílusa a magaskultúra részévé válhatnak, ha formájukban vagy tartalmukban időtálló, az emberiség számára általános értékeket hordoznak. Ma senki nem állíthatja, hogy Shakespeare művei nem a magaskultúrába tartoznak, holott a maguk korában, a 16. század Angliájában nagyon is a népszerű kultúrát képviselték. Mire e műveknek a 19. századi vagy a 20. század 90-es éveiig készült magyar fordításai napvilágot láttak, a Shakespeare-i életmű Európában már régóta a magaskultúrába tartozott, s ezért az egyfajta felstilizált irodalmi magyarra való fordításuk magától értődőnek tűnt. Az újabb fordítások azonban már igyekeznek a beszélt nyelvi változatot tükrözni, tehát azt, amelyet a Shakespeare-i hősöktől például a Globe színház színpadáról a közönség hallhatott, s ami a saját nyelvváltozatuk volt. Az újabb magyar fordítások adnak tehát hiteles képet a művek eredeti funkciójáról és stílusáról. Az alábbi részlet a Lear király című drámának Vörösmarty Mihálytól (1856) és Nádasdy Ádámtól (2010) készített fordításaiból való (I. felvonás).

Morális célzattal született meg a 14. században a haláltánc allegóriája, mely a legkülönfélébb műfajokban, a költészet, a képi ábrázolás, a színjátszás vagy a zene eszközeivel figyelmeztette az élőket a halál közelségére, buzdított az erényes életre, s mutatott rá arra, hogy az emberi élet végessége éppúgy vonatkozik gazdagra, mint szegényre. A haláltánc előadások mutatványokként, leggyakrabban vásárokban vagy egyéb utcai összejöveteleken mutatták be, nem képviseltek különösebb esztétikai értéket, de a mondanivaló általános érvénye révén ez az allegória utat talált a magas művészet felé is. Az európai képzőművészetben például ifj. Hans Holbein (1497-1543) jelenítette meg a haláltánc allegóriáját.

                                             A király                                  A szerzetes                              A házaló

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0f/Totentanz.gif
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0e/O_abade.JPG
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/74/Hans_Holbein_1538_Pedlar.jpg

Hasonlóképpen ma már a jazz is a magaskultúra része, pedig tudjuk, hogy a 19. század végén, illetve a 20. század elején a ragtime-ból nőtt ki, s terjedt el az Egyesült Államok déli területeiről, ötvözve az európai és afrikai népzenei hagymányokat. A ragtime pedig populáris zenei műfajként St. Louis és New Orleans kocsmáiban született meg a 19. század és a 20. század fordulóján.

New Orleans-ban az utcai jazz zenélés máig élő hagyomány:
https://www.youtube.com/watch?v=sYZs-wvPZfs.

A következő felvételen Johann Sebastian Bach (1685-1750) egy zenedarabjának (5. Francia szvit) részlete szól jazz változatban:
https://www.youtube.com/watch?v=kqXxnIDiCrs

A KULTÚRA VÁLTOZÉKONYSÁGA

Amint a fenti példák is mutatják, a kultúra, az őt létrehozó társadalomhoz hasonlóan, nem változatlan vagy statikus jelenség. Az adott társadalom berendezkedése, a környezetéhez, a valósághoz való viszonya az, amelyik folyamatos mozgásban tartja. Új elemek jelennek meg benne és korábban megvoltak tűnnek el, követve és tükrözve a társadalmi és technikai átalakulásokat. Például Magyarországon a 20. század urbanizációs folyamatai a paraszti kultúra visszaszorulásához vezettek. A tömegkommunikációs eszközök széles körű elterjedése pedig tovább erősítette azt a folyamatot, melynek következtében a magyar nyelvjárási különbségek fokozatosan csökkennek. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a kultúrának vannak olyan elemei, amelyek ellenállóbbak a változásokkal szemben, mint például a vallás, a tudományos megállapítások, egyes szokások, s ezeknek a nyelvben megmutatkozó tükröződései. A különféle közösségek a környezetükben élő állatok közül nem egyet vallásos tisztelettel vesznek körül, s ezért érinthetetleneknek, azaz tabu állatoknak tekintik őket, mert eredetükhöz, megjelenésükhöz vagy megnyilvánulásaikhoz hiedelmek kapcsolódnak. Például mindazokon a földrajzi területeken, ahol a barnamedve él, e nagytestű állatot csaknem kivétel nélkül szent állatként tisztelték, akár Európáról, Ázsiáról vagy Észak-Amerikáról van szó. Úgy vélték, hogy még a nevét sem szabad kimondani, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek. Ezért más és más, e kultuszállat tulajdonságait jellemző szóval illették. A germán nyelvek ’medve’ jelentésű szava, így az angol bear vagy a német Bär, a ’barna’ jelentésű szónak az etimológiai megfelelője. A magyar medve szó pedig szláv eredetű (pl. orosz medved’), s a már ott is tabunévként létrejött ’mézevő’ átvétele. Az a hiedelemegyüttes, amelyik a medvében szent vagy tabuállatot tisztelt, ma már nem létezik e közösségek körében, valamikori meglétét a nyelv mégis megőrizte.

KULTÚRA, NYELV ÉS MŰFAJ ÖSSZEFÜGGÉSEI

A találós kérdések és a közmondások alkotják a legrövidebb szóbeli műfajokat, nem ritkán egyetlen mondatból állnak. Megtalálhatók az egész világon, bár van néhány olyan kultúra, ahol nem ismerik. A világ különféle tájairól származó találós kérdések gyakran nagyon hasonlítanak, például:

http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Sahara-shadows.jpg

http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Fried_egg,_sunny_side_up.jpg

Ugyanakkor olyan mértékben is kötődhetnek az adott kultúrához, hogy annak ismerete nélkül nem is lehet megfejteni őket:

Ennek megfejtéséhez azt kell tudnunk, hogy a hagyományos hanti sátrak téli borítása rénbőr volt. Ha e bőrökön – például a bögölyök miatt – apró lyukak voltak, akkor a beszűrődő fények az éjszakai égbolt csillagaira emlékeztettek.

http://en.wikipedia.org/wiki/Chum_(tent)#mediaviewer/File:Chum.jpg

 

A találós kérdéseknek legalább három különféle funkciója van. Először is hordozhatnak egy darabka tudást, megfigyelést, amely ilyen módon megosztható másokkal. Amikor a gyerekeknek felteszik ezeket a kérdéseket, a játék ismeretek átadását is szolgálhatja. Például az alábbi mordvin találós kérdésben azt az ismeretet bújtatták el, hogy a nyúl bundája télen fehér, nyáron pedig tarka. Az oktató funkció pedig nem is annyira valamilyen új információ átadását szolgálja, mint inkább a tudás, illetve a kulturális ismeret megerősítését, mégpedig azáltal, hogy a már tudottakat új, szellemes módon kódolja.

http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bruno_Liljefors_-_Winter_Hare.jpg

Másrészt a találós kérdéseknek lehetnek költői, illetve esztétikai vonatkozásai is. Ezek is kifejezhetnek egy gondolatot vagy ötletet költői módon, és felhasználhatják a metafora, paralelizmus, szójáték, ritmus és rím lehetőségeit. Mindez segítheti a szöveg megjegyzését is. A metaforák révén egy ismerős dolgot újszerűen láthatunk azáltal, hogy valami máshoz hasonlítjuk. A hagyományos találós kérdésekben az a jelentésmező, amelybe a feladványhoz hasonlított fogalmak tartoznak, általában a természeti jelenségek, a testrészek, illetve hétköznapi használati tárgyak. Két olyan példa következik, amelyekben testrészeket tárgyakhoz hasonlítanak.

http://www.uppa.sukuseura.fi/9

 Zeloneto via Wikimedia Commons
http://www.climatenewsnetwork.net/category/livestock/

A találós kérdés olyan is lehet, mint egy rövid vers:

http://www.world-english.org/riddles.htm

http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Karayaka-Sheep-1.jpg

A kecsua példában a hangutánzás és a ritmus kap szerepet: a tras szónak nincs jelentése, csak a lépdelés hangját idézi fel. A frazada ‘takaró’ szó kölcsönzés a spanyolból, és azért éppen ez szerepel itt, mert a hangzása jobban illik a szövegbe, mint kecsua megfelelőjéé.
Az alábbi számi találós kérdés különösen talányos:

http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Seagull_flying_(5).jpg

Harald Gaski, aki a szöveget közölte, így ír róla: „Mint a költemények esetében általában, számos értelmezési lehetőség van.” Ő maga ezt tartja valószínűnek:

„Képzeljünk el egy alkonyi órát naplementével, amikor egy csónakban eveznek a vízen. Amikor a partról figyeljük, olyan, mint egy szálló madár (igen jellemző számi látásmód: minden, ami szép és költői, mozgásban van!), és minden újabb evezőcsapásnál vízcseppek hullanak a lapát végéről, amelyek a fénnyel szemben vércsepphez hasonlítanak.”
http://www.utexas.edu/courses/sami/diehtu/siida/language/folkevisdom.htm

A fent említettek mellett a találós kérdéseknek szórakoztató szerepük is van: kitalálójának szellemességére is vallhatnak, és ugratni is lehet vele másokat.

http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%B6ns%C3%A9ges_f%C3%B6ldigiliszta

A fentiekben a találós kérdésekről mint műfajról, illetve a szövegek egy típusáról beszéltünk. A szöveget elő is kell adni ahhoz, hogy találós kérdés legyen, hiszen az előadás központi jelentőségű a szóbeliségben élő kultúrákban, illetve azokban a szóbeli műfajokban, amelyeknek nincs írásos háttere. A találós kérdések feladása olyan játék, amely interakciót követel meg, s amelyhez legalább két ember kell, mert e feladványoknak tanító és szórakoztató szerepe is van.

Azokban a kultúrákban, ahol ez a játék ma is élő hagyomány, általában megvan a jellemző hely és idő, amikor a találós kérdések előkerülnek. Például az ipari forradalom előtt az európai paraszti kultúrákban a találós kérdésekkel főként akkor szórakoztatták magukat az emberek, amikor esti munkára jöttek össze. Mivel a szóbeliségben élő hagyományok kötődnek helyhez, alkalomhoz, valamint körvonalazható szerepük is van, igen érzékenyek a közösség életében végbemenő változásokra. Amikor a keretek, alkalmak többé nem léteznek (az előbbi példánál maradva: a parasztok többé nem gyűlnek össze együttes munkára), illetve a játék funkcióját valamely más gyakorlat veszi át (például a gyerekek a tudást döntően könyvekből szerzik meg, nem pedig részint a nekik feltett találós kérdésekből) a kulturális hagyomány elveszhet. A műfaj, illetve a szöveg fennmaradhat, hiszen a találós kérdéseket összegyűjtik és kiadják, azonban ez távolról sem ugyanaz, mint ha ténylegesen játszanának is velük.

A társadalmi változások következménye az, hogy a találós kérdés gyermekjátékká válik. A gyerekek természetszerűleg kevésbé függenek az írásbeliségtől, minthogy még nincsenek teljesen birtokában az írás-olvasásnak. Európában is sok gyerek kedveli a találós kérdéseket, a felnőttek ezzel szemben gyakorta gyermeteg foglalatosságnak tartják. Azokban a társadalmakban viszont, ahol élő szokás, bármilyen életkorban szívesen játszanak vele. Természetesen lehetnek kimondottan gyermekeknek szánt feladványok, míg mások szólhatnak kizárólag felnőtteknek.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/32/Human-Hands-Front-Back.jpg

Egy másik példa a kultúra és az életmód, valamint a műfajok és a nyelv összefüggésére a szóbeliségben élő hosszú epikus műfajok sorsának alakulása.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Reguly_Antal#mediaviewer/F%C3%A1jl:Antal_Reguly.jpg

Reguly Antal híres szibériai utazása során, 1844 őszén egy idős hanti férfitól feljegyzett 12 hosszú hőséneket. Nyikilov Maxim, az adatközlő minden valószínűség szerint még az 1770-es években születhetett, tehát Reguly dokumentáló tevékenysége révén két és fél évszázadra tekinthetünk vissza a lényegében írásbeliség nélküli hanti nyelv és kultúra történetében.

Ezek a hősénekek egyenként általában több mint ezer sorosak, a leghosszabb csaknem két és félezer sor, vagyis ennek az összterjedelemnek az előadása (és lejegyzése is) figyelemre méltó teljesítmény. A folklorisztika igen sokat tud arról, miképpen lehetséges ilyen szövegmennyiség előadása, azaz milyen technikák segítik az énekmondókat.

E technikák különböző nyelvi szintekhez tartoznak a hanti hősénekek esetében is. A rokon értelmű képzők segítségével létrehozott tőismétlések, a különböző nyelvtani szerepekben is alkalmazható szókapcsolatok, ismétlődő metaforák és hasonlatok magától értetődően segítik a szövegek generálását. Az ugyanolyan nyelvtani megformálású, egymástól csak néhány szóban különböző sorpárok (amelyek lehetnek rokonértelműek, ellentétes jelentésűek, összefoglaló szerepűek stb.), az úgynevezett paralel sorok egy következő szinten, a verssorokén segítik a szövegmondást. Emellett az egyes verssorok általában egy-egy (gazdagon) bővített mondatrész köré szerveződnek, és igazodnak a hantira jellemző szigorú, S–O–V (alany–tárgy–állítmány) szórendhez, vagyis ez a mondattani felépítés jó néhány sor egymásutániságát határozza meg – vagyis a műfaj hanti változata ezer szállal kötődik a hanti nyelv jellemzőihez. A fentiekből természetesen az is következik, hogy a hosszú epikus műfajok, így a hősénekek sem hangozhatnak-hangozhattak el kétszer pontosan ugyanabban a formában.

A hősénekek témája többféle lehet: szólhatnak valamely mitikus ős vagy hős kultúrhéroszi cselekedeteiről (pl. élelemszerzés a hős népe számára), a meggyilkolt apáról a fiúra szálló bosszú végrehajtása, (idegen feleség miatt kirobbanó) háború külső ellenséggel, asszonyszerző hadjáratok részletes históriája stb. Ez a műfaj óriási jelentőségű volt azokon a területeken, ahol a kicsi népsűrűség és a zord életkörülmények miatt a kapcsolattartásra és a szórakozásra kevés lehetőség volt. Írásbeliség nem lévén, efféle folklórműfajok látták el a mitológiai tartalmak továbbhagyományozásának, a közösségi múlt megőrzésének, etikai-társadalmi szabályok generációk közötti átadásának feladatát is. A hősénekek és más terjedelmes epikus műfajok virágkora már régen lejárt, hiszen hosszú ideje nem tölt be a múltbéliekhez hasonló funkciókat, és a szabadidő eltöltésének, valamint a hagyományok ápolásának egészen más változatai alakultak ki.

E szövegek ugyan nehezen fordíthatók más nyelvre, de mivel a hanti – agglutináló nyelv lévén – sok tekintetben hasonlít a magyarra, ezért az eredeti szövegek számos jellemzője bemutatható a magyar fordításokon keresztül.

Keress példákat az alábbi idézetben a fent felsorolt, a szöveg megjegyzését segítő eszközökre!
(A részlet az idő múlását hivatott érzékeltetni: a főhős erősített favárában várakozik a tél folyamán. Az időjárási események úgy jelennek meg, mint amelyeket Num-Tórem isten, azaz a felső égben lakó férfi atyánk személyesen idéz elő. Amikor az idő zordra fordul, akkor az emberek a házakban kényszerültek maradni. Amikor enyhült, és nem volt nagy a hó, a kicsi gyerekek is kimehettek. Áradáskor a zajló folyó olyan hangot ad, mint a bömbölő medve, az olvadó hótól pedig olyan foltos az erdő, mint a tarka kutya bőre. Az utolsó sorpár szerint a várakozás vége felé az idő ismét hidegebbre fordul egy kissé.)

Sokáig tartó várását várom,
rövid ideig tartó várását várom.
Aztán a havas hosszú tél ím a közepére jutott,
majd a dara-jeges hosszú tél ím a közepére jutott,
a jeles fejedelemhősnek híre sincs,
a jeles fejedelmehősnek nyoma sincs.
[Num-Tórem atyánk] fagyos torkú torkos szelét ím előhozza,
hideg orrú orros szelét pengeti,
a nyusztos-nép-embere-nyusztprémben bővelkedő sok fejedelemhősünk
leányos házú sok embere,
leányos háza belsejébe odaragad,
fias házú sok fejedelmehőse
fia háza belsejébe tapad.
A jeges hosszú telet ígyen fogyasztjuk.
A felső égben lakó férfi atyánk
meleg torkú torkos szelet támaszt ím,
csöndes torkú torkos szelet támaszt ím,
a tavaszodó kedves időt ígyen megnyitja,
a kis embernek járni való vigasságos napot ím megalkotja,
a kis nőnek járni való vigasságos időt ím megnyitja.
Olvadó hó végére jutunk ím,
olvadó jég végére jutunk ím.
A délvidéki ember szögelete felől
meleg torkú torkos kis szél kis fúvását támasztja.
A valamerre levő áradásos vize omló sok kis folyó torkolata
a széles Szoszva vize felé
kölykét féltő réti öreg morgó hangjával liheg,
a valamerre levő jégburok fölötti vize omló sok patak
a széles Szoszva vize felé
kölykét féltő erdei öreg morgó hangjával liheg.
A valamerre levő, rénbika futotta fényes erdőnk háta
mintha ragyogó nősténykutya sok bőrével lenne behányva,
mintha tarka nősténykutya sok bőrével lenne bedobálva.
Ezenközben a felső-égben lakó férfi apánk
az alvidéki tenger felől
alvidéki torkú torkos szelet támaszt,
fejszével vágható vastag jégkérget csinál íme,
késsel átbökhető vastag hókérget csinál íme.

Szoszvaközépi ének 155–191. sor (Fokos 1965: 20-24)